Élelmiszer-feldolgozás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Mentes Munkacsoportja 2025. november 4-én tartotta soron következő, 4. ülését a NAK Központban.

Az esemény megnyitásakor Szabolcs Péter (Amurex Kft., Mentes Munkacsoport elnök) és Éder Tamás (NAK, élelmiszeriparért felelős országos alelnök) köszöntötte az ismét szép számban megjelent résztvevőket, hangsúlyozva a csoport szakmai aktivitását és az eddig elért jelentős eredményeket.

Az ülésen több cég, vállalat mutatta be az általuk nyújtott lehetőségeket, melyek hasznosak lehetnek a munkacsoport tagjai számára. A résztvevők megismerhették a Magyar Élelmiszerbankhoz való csatlakozási lehetőséget és annak tevékenységét. A szervezet több mint 20 éve működik és naponta több mint 30 tonna élelmiszert ment meg és oszt szét a rászorulók között, szigorú auditálási rendszerrel biztosítva az átláthatóságot és a visszaélések kizárását (Bérces Éva). Bemutatkozott a GS1 Magyarország (Vatai Krisztina), aminek során a hallgatóság megismerhette a digitalizáció, az adatgyűjtés és a nyomonkövetés terén kínált szolgáltatásokat, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások hatékonyságának növeléséhez és költségeik csökkentéséhez. Ács Dóra főszerkesztőtől tudhattuk meg, hogy a kiváló gluténmentes termékek díjazása immár 7 éve zajlik a Store Insider szakmai magazinnál, a vonatkozó piac dinamikus bővülése nemcsak a választékot, hanem a termékek minőségét is jelentősen javította az elmúlt években, miközben a fogyasztói bizalom is erősödött.

Az egészségpénztári elszámolhatóság kérdéséről Dr. Váradi Péter, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségétől mutatta be, hogy jelenleg a mentes termékek közül kizárólag a gluténmentes élelmiszerek vásárolhatók egészségpénztári keretből, ugyanakkor a pénztárak nyitottak a bővítésre, megfelelő szakmai indoklás és szabályozás mellett. A résztvevők emellett átfogó képet kaptak az élelmiszeripar számára elérhető aktuális pályázati lehetőségekről a Goodwill Consulting Kft. (Madarász András) előadásában, amelyek között olyan konstrukciók is szerepelnek, amelyek nem kifejezetten élelmiszeripari célúak, de a megfelelő feltételek teljesülése esetén hatékonyan segíthetik a vállalkozások fejlesztését – például eszközbeszerzés, járműfejlesztés vagy munkavállalói képzések támogatása terén.

A fentiek mellett a résztvevők képet kaptak a mentes élelmiszerek piacát, szabályozását és fogyasztói trendjeit érintő legfrissebb fejleményekről, kutatásokról. Az ülés egyik érdekes pontja volt a növényi italok fogyasztására vonatkozó országos felmérés eredményeinek ismertetése (Hajdú Péter, kutatómérnök, Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar), amely több mint 3500 válaszadó adatait dolgozta fel. A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy legtöbben mandula-, kókusz- és rizsalapú italokat fogyasztanak, sokan pedig otthon is készítenek növényi italokat, főként áztatásos technológiával. A vendéglátóhelyek élelmiszer-biztonságát vizsgáló előadás (Dr. Lugasi Andrea) rámutatott, hogy az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsjelző (RASFF, Rapid Alert System for Food and Feed) rendszerében bejelentett allergénriasztások nagy része a hibás vagy hiányos címkézésből fakad, ami komoly kockázatot jelent az ételallergiában és intoleranciában érintett fogyasztók számára, ezért a megbízható beszállítói háttér és a pontos információkezelés kulcsfontosságú. A gluténmentes termékek online kínálatának és a fogyasztók elégedettségének vizsgálata (Dr. Szűcs Viktória, vezető élelmiszeripari szakértő, NAK), rámutatott a több érzékenységre fejlesztett termékek iránti igényre, az ár-érték arány javításának szükségességére és a házon kívüli étkezés biztonságának fokozására. A piackutatási alcsoport keretében végzett kutatás eredményei a NAK hamarosan megjelenő, frissített Gluténmentes Élelmiszerek kiadványában lesznek elérhetők.

A mentes munkacsoporton belül megalakult adózási alcsoport (Berezvai Zombor, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem) előterjesztést készített a glutén- és tejmentes termékek ÁFA- és NETA-csökkentésére, melynek kamarai egyeztetése folyamatban van.

Az ülésen szó esett továbbá a Z generációt célzó Mentes-Okos Webalkalmazásról (Büki László, Food to Future, Pécsi Tudományegyetem és Ohioi Egyetem együttműködésében) is, amely a fiatal fogyasztók edukációját segíti, valamint az edukációs alcsoport jövőbeni feladatairól (Dr. Némedi Erzsébet), köztük a gyártók és a gyermekeknek szóló oktatási koncepció kidolgozásáról. A munkacsoport következő ülése várhatóan 2026. februárjában kerül megrendezésre.

 

NAK / Dr. Szűcs Viktória

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásAz Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatás megszűnése miatt 2025.11.01. napjától a kamarai meghatalmazás elektronikus úton való létrehozása szünetel. Kérjük, hogy a meghatalmazás létrehozása érdekében keresse fel falugazdászát, aki a meghatalmazás alapján elektronikus úton azonnal intézheti az ön agrártámogatási ügyét. Megértését köszönjük!
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám