Lendvajakabfán került sor a „Fókuszban a vidék” rendezvénysorozat záró eseményére. A környezetbarát gazdálkodás és a helyi termékek előállításának és értékesítésének megerősítését támogató eseményt a Nemzeti KAP-hálózat Zöld Támogató Egysége szervezte.
A „Fókuszban a vidék” rendezvénysorozat célja, hogy részletes tájékoztatást nyújtson a hazai és külföldi jó példákon keresztül a fejlődő értékláncok gyakorlati tapasztalatairól és a kistermelői élelmiszer előállításról, valamint azok fenntarthatóságáról.
Az eseményen Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kistermelők és a közösség a helyi termékek minőségének a garanciái, azáltal, hogy ismerik egymást és a helyi termékek eredetét. Elmondta azt is, hogy a lakosságnak mindössze 3-4 %-a foglalkozik termeléssel és az emberek nagyobb résznek nincs semmilyen kapcsolata a mezőgazdasággal, ezért kiemelt szerepet kell kapjon az információátadás és az edukáció, hogy a jó minőségű termékeiket méltányos áron tudják értékesíteni a termelők. Azt is említette, hogy szükség lenne - a környező országokban már létező - termelő boltokra, főleg az olyan kistelepüléseken, mint Lendvajakabfa is.
Lendvajakabfa polgármestere Liszjákné Babolcsai Erika örömét fejezte ki, hogy a falujuk adhatott otthont az eseménynek és fontos lépésnek tartja, hogy egy ilyen kicsi településre is sikerült eljuttatni a tudást, mert ez inspirálja az itt élőket és a környező termelőket is. Úgy fogalmazott, hogy a vidék ereje az emberek összefogásában rejlik.
Sabján Krisztián, a NAK Zala vármegyei elnöke kiemelte, hogy a kistermelők eredményes működéséhez szükség van a vásárlókra is, akik a helyi termék mellett döntenek, ezért az edukációra kell a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni, valamint az összefogás szerepét erősíteni több szektorban, hogy a vásárlóknak és turistáknak érdemes legyen vidékre látogatni. Ehhez meg kell teremteni a térség turisztikai vonzerejét, valamint a szükséges szálláshelyeket.
Lantos Gergely, a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység szakértője a KAP hálózat szerepéről és a lehetőségeiről beszélt, arról, hogyan tudják támogatni a helyi jó gyakorlatok megosztását, valamint a pályázati lehetőségekről való tájékoztatást. Felhívta a figyelmet a LEADER program által nyújtott pályázati lehetőségekre. Zala vármegyében jelenleg is 18 tervezett és 9 már megjelent pályázat elérhető a helyi projektek és fejlesztések megvalósításához mezőgazdasági termelőknek, vállalkozásoknak, illetve önkormányzatok és civil szervezetek számára.
A kistermelői élelmiszer előállítás szabályairól és a bejelentési kötelezettségekről Szegedyné Fricz Ágnes, a Kislépték Egyesület szakmai vezetője tartott előadást. A kistermelői szabályozás nyújtotta bővülő értékesítési lehetőségekről számolt be, valamint arról, hogy a két kistermelői kategória milyen higiéniai előírásokat tartalmaz. Második előadásában az élelmiszerek kötelező és önkéntes jelöléséről, valamint a marketing és értékesítés gyakorlatáról adott elő. Elmondta, hogy a címkézés célja a fogyasztók tájékoztatása és védelme, valamint a helyi termelők beazonosíthatósága.
Kujáni Katalin, a Kislépték Egyesület elnöke pedig a helyi termelők alternatív értékesítési modelljeiről, termelői közösségekről és a tudatos vásárlókról beszélt. A 2025. novemberében megrendezésre kerülő Rövid Élelmiszerlánc Expóra invitálta a résztvevőket, ahol a hazai és a nemzetközi aktuális trendekről, a várható támogatási lehetőségekről és a szabályozás aktualitásokról is tájékoztatást kaphatnak majd a látogatók.
Az előadások sorát Horváth Tamás zárta, a Kalász Gazdakör és Kulturális Egyesület elnöke, aki arról beszélt, hogy a termelés diverzifikációja hogyan segíthet alkalmazkodni a változó piaci és környezeti körülményekhez. Mivel a világpiaci tendenciák nem kedveznek a hagyományos növények jövedelmezőségének alakulásának, folyamatosan alakítják a mezőgazdasági termelést, befolyásolják a keresletet és a kínálatot, így a vetésszerkezet optimalizálása is szükségessé válik. Az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás pedig egyre inkább kedvez az alternatív gabonafélék terjedésének.
Az esemény végén Pácsonyi Imre, a Zala vármegyei közgyűlés alelnöke felhívta a figyelmet egy párhuzamosan zajló eseményre, amely a helyi termelők határon átnyúló turisztikai szerepvállalásának erősítését célozza. Elmondta, hogy az Interreg projektben arra keresik a választ, hogy milyen lehetőségek és kihívások előtt állnak a helyi termelők és turisztikai szolgáltatók. Kereslet és helyi piac nélkül nincs út, és csak a termelők termékeire, valamint a fenntartható szolgáltatásokra építve lehet olyan egységes turisztikai kínálatot biztosítani, amely a nemzetközi elvárásoknak is megfelel. A nemzetközi jó példák adaptációja ebben fontos szerepet játszik.
A program helyi termék bemutatóval zárult, a térség kistermelőit Kovács Tünde, helyi REL szervező mutatta be, akik színes ízelítőt adtak a térség kincseiből, finomságaiból.
Utolsó helyszínünkön méltó módon zárult az idei „Fókuszban a vidék” rendezvénysorozatunk. A korábbi események összefoglalói ITT (Baja) , és ITT (Géberjén) érhetőek el.
A rendezvényen elhangzott előadásokat itt tekinthetik meg
- Szegedyné dr. Fricz Ágnes: Élelmiszerek kötelező és önkéntes jelölése. Marketing és értékesítés a gyakorlatban.
- Kujáni Katalin: Fenntartható értékláncok, gyakorlati tapasztalatok – Hogyan kerül a helyi termék az asztalra?
- Dóczy Katalin: A saját termelésen alapuló kistermelői élelmiszer előállítás jó higiéniai gyakorlata
- Deák Ferenc: A saját termelésen alapuló kistermelői élelmiszer előállítás jó higiéniai gyakorlata
- Horváth Tamás: A termelés diverzifikációjának előnyei
NAK / KAP-hálózat Zöld Támogató Egység

















